Legutóbb azzal az
ígérettel hagytam abba a bejegyzést, hogy a rúdtáncról később mesélek. Ennek ma
jött el az ideje, úgyhogy belecsapok a lecsóba.
Cirka két évvel ezelőtt indultam el otthonról az első rúdtánc órámra. Abban az időben még több szabadidőm volt, néha túl sok is. Ez a magánéletemre is rányomta gyilkos bélyegét, és túlzott ragaszkodásommal viszonylag hamar sikerült megsemmisítő csapást mérni akkori kapcsolatomra. Ekkor még több idő szakadt rám, de ezúttal nem az önsajnálatot választottam, mint előtte már oly sokszor.
Azt mondják egy új szerelem mindent elsöpör, és így is lett. Egy új szerelem csöppent az életembe, csak most nem egy jóképű férfi személyében. A rúdtánc volt az. A füstös bárok szórakoztató tánca? Amikor a csajok egy szál semmiben lejtenek nyálukat csorgató kiéhezett férfiak előtt? Nos, minden hiedelemmel ellentétben ennek a műfajnak sok köze nem volt ehhez, talán csak a mennyezetbe ékelt rúd. Egy meleg, esős nyári délután hirtelen ötlettől vezérelve elindultam az első rúdtánc órámra. Félelmeim már az öltözőben szertefoszlottak, amikor beszélgetésbe elegyedtem két lánnyal. Egyikük ügyvéd volt (no ez már biztatóan hatott:)) a másik egyetemista. Gondoltam ő sem azért jár egyetemre, hogy rúdtáncból Phd-t szerezzen. Aztán lassan kezdtek szivárogni a többiek is, és egyikőjükről sem az jutott eszembe, hogy túl laza erkölcsei miatt választotta volna ezt sportot. Kedvesek voltak, közvetlenek, és mint később kiderült igazi sportemberek. Harcosok, akik megküzdenek minden egyes mozdulatért, keményen dolgoznak a sikerért. Ami - mint az később kiderült - nem is olyan könnyen jön. Bár az első pár órán balettos múltamnak köszönhetően elég sok akadályt könnyebben vettem, mint mások, de az erőelemekkel birkóznom kellett, akár a többieknek. És itt tényleg csak annak van keresnivalója, aki legyőzi önmagát. Talán ez a legnehezebb. Nem törődni a kék-zöld foltokkal, a fájdalommal (mert bizony magasabb szinteken előfordul), csak a feladatra és a célra összpontosítani. Akkor ott az órán minden lány nagyon eltökéltnek tűnt. Irigyeltem őket. Nem azért mert már jóval ügyesebbek voltak nálam, sokkal inkább csodálatra méltó kitartásukért. Láttam, hogy bármit képesek megtenni azért, hogy egy-egy elem sikerüljön. Nem törődnek a fájdalommal, nem tántorítja el őket ha valami elsőre, vagy akár ötödszörre sem sikerül. Mert akkor ott ők már tudták, amit én még nem; milyen érzés, ha valami sikerül. Már nem baj ha fáj, az odavezető út is édesnek tűnik. Ahogy én is szép lassan beépültem ebbe a kis közösségbe (a rúdtáncért cserébe balettórákat adtam), egyre jobban a sport megszállottjává váltam. Minden gondolatom lefoglalta, és újra beleszerettem a táncba. Magánéleti krízisem propellergyorsasággal szertefoszlott. Már nem egy külső örömforrás irányította az életem, hanem újra belül, magamban volt a boldogságom. Sokat köszönhetek a rúdtáncnak, szeretem és tisztelem ezt a sportot (!) és azokat, akik a sok előítélet ellenére a kulisszák mögé néznek, megismerkednek a rúdtánccal és esetleg maguk is a szerelmeseivé válnak.
Ma már nemcsak a rúdtánc megszállottja vagyok, hanem saját stúdiómban másoknak is lehetőséget biztosítok arra, hogy megismerhessék ezt a gyönyörű, nőies sportot.
http://budastudio.artpole.hu/
Ha kíváncsiak vagytok, hogy az első lépések után miként alakult viszonyom a rúdtánccal, ne mulasszátok el a következő fejezetet:)...
Cirka két évvel ezelőtt indultam el otthonról az első rúdtánc órámra. Abban az időben még több szabadidőm volt, néha túl sok is. Ez a magánéletemre is rányomta gyilkos bélyegét, és túlzott ragaszkodásommal viszonylag hamar sikerült megsemmisítő csapást mérni akkori kapcsolatomra. Ekkor még több idő szakadt rám, de ezúttal nem az önsajnálatot választottam, mint előtte már oly sokszor.
Azt mondják egy új szerelem mindent elsöpör, és így is lett. Egy új szerelem csöppent az életembe, csak most nem egy jóképű férfi személyében. A rúdtánc volt az. A füstös bárok szórakoztató tánca? Amikor a csajok egy szál semmiben lejtenek nyálukat csorgató kiéhezett férfiak előtt? Nos, minden hiedelemmel ellentétben ennek a műfajnak sok köze nem volt ehhez, talán csak a mennyezetbe ékelt rúd. Egy meleg, esős nyári délután hirtelen ötlettől vezérelve elindultam az első rúdtánc órámra. Félelmeim már az öltözőben szertefoszlottak, amikor beszélgetésbe elegyedtem két lánnyal. Egyikük ügyvéd volt (no ez már biztatóan hatott:)) a másik egyetemista. Gondoltam ő sem azért jár egyetemre, hogy rúdtáncból Phd-t szerezzen. Aztán lassan kezdtek szivárogni a többiek is, és egyikőjükről sem az jutott eszembe, hogy túl laza erkölcsei miatt választotta volna ezt sportot. Kedvesek voltak, közvetlenek, és mint később kiderült igazi sportemberek. Harcosok, akik megküzdenek minden egyes mozdulatért, keményen dolgoznak a sikerért. Ami - mint az később kiderült - nem is olyan könnyen jön. Bár az első pár órán balettos múltamnak köszönhetően elég sok akadályt könnyebben vettem, mint mások, de az erőelemekkel birkóznom kellett, akár a többieknek. És itt tényleg csak annak van keresnivalója, aki legyőzi önmagát. Talán ez a legnehezebb. Nem törődni a kék-zöld foltokkal, a fájdalommal (mert bizony magasabb szinteken előfordul), csak a feladatra és a célra összpontosítani. Akkor ott az órán minden lány nagyon eltökéltnek tűnt. Irigyeltem őket. Nem azért mert már jóval ügyesebbek voltak nálam, sokkal inkább csodálatra méltó kitartásukért. Láttam, hogy bármit képesek megtenni azért, hogy egy-egy elem sikerüljön. Nem törődnek a fájdalommal, nem tántorítja el őket ha valami elsőre, vagy akár ötödszörre sem sikerül. Mert akkor ott ők már tudták, amit én még nem; milyen érzés, ha valami sikerül. Már nem baj ha fáj, az odavezető út is édesnek tűnik. Ahogy én is szép lassan beépültem ebbe a kis közösségbe (a rúdtáncért cserébe balettórákat adtam), egyre jobban a sport megszállottjává váltam. Minden gondolatom lefoglalta, és újra beleszerettem a táncba. Magánéleti krízisem propellergyorsasággal szertefoszlott. Már nem egy külső örömforrás irányította az életem, hanem újra belül, magamban volt a boldogságom. Sokat köszönhetek a rúdtáncnak, szeretem és tisztelem ezt a sportot (!) és azokat, akik a sok előítélet ellenére a kulisszák mögé néznek, megismerkednek a rúdtánccal és esetleg maguk is a szerelmeseivé válnak.
Ma már nemcsak a rúdtánc megszállottja vagyok, hanem saját stúdiómban másoknak is lehetőséget biztosítok arra, hogy megismerhessék ezt a gyönyörű, nőies sportot.
http://budastudio.artpole.hu/
Ha kíváncsiak vagytok, hogy az első lépések után miként alakult viszonyom a rúdtánccal, ne mulasszátok el a következő fejezetet:)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése