Szóval most a blogírásra vetemedem:) Szeretnék egy táncos blogot létrehozni, ahol megmutatom a tánc ezer arcát, mert szomorúan vettem észre, hogy ebben a témában igen kevés bejegyzés található a neten. Ez talán annak köszönhető, hogy a táncosok idejük 110 százalékában a tánccal foglalkoznak és nem a blogírással. Tulajdonképpen másra nem is nagyon van idejük. Legalábbis aktív táncos éveim alatt annyi időt töltöttem az Operaház falai közt, hogy néha arra sem emlékeztem, hogy jártam-e a héten otthon....Akkor ott zajlott az életünk, minden a balettról szólt. Nem tartottuk a kapcsolatot a külvilággal. De nem is hiányzott, hiszen egy meseországban éltünk, egy másik dimenzióban. Egy kis család voltunk, onnan voltak barátaink, szerelmeink, olykor ellenségeink. Nem volt időnk, lehetőségünk másokkal ismerkedni, és tartottunk is az idegenektől, nem barátkoztunk könnyen "külsősökkel". Azóta megváltoztak a dolgok. A németországi operaházban dolgoztam, de változásra vágytam. Ki akartam próbálni más dolgokat is, tapasztalni akartam többet, mást, kíváncsi voltam. Kíváncsi voltam, milyen a kinti világ, vajon megállom-e a helyem ott is, tudok-e más emberekkel is beszélgetni, barátkozni. Hiányzott a család, a barátok, a megszokott budapesti környezet, egyre erősebben éreztem az Otthonom hiányát. Hirtelen megszületett bennem a döntés, hogy abbahagyom az aktív táncolást, és hazaköltözöm Düsseldorfból. Ugyan senki nem támogatott a döntésemben, hiszen akkor kezdett igazán felfelé ívelni balett-táncos karrierem, de nem tudtak eltántorítani az elhatározásomtól. Döntésem végleges volt. Hazajöttem és beiratkoztam egy budai főiskolára marketing és nemzetközi kapcsolatok szakra. Nemzetközi kapcsolataim ugyan voltak pár orosz és japán balett-táncos személyében, a marketingről viszont azt sem tudtam eszik vagy isszák. Mindezt angol nyelven próbálták megmagyarázni, kezdetben inkább kevesebb mint több sikerrel. Az eleje ijesztő volt. Idegen emberek vettek körül, ami sokszor félelemmel töltött el. De szép lassan belerázódtam. Kinyílt a világ, sokféle emberrel ismerkedtem meg, ittam a szavaikat, csodabogarak voltak, pedig ma már hétköznapi embereknek látom őket. Ugyanolyan problémákkal, érzésekkel, hobbikkal, mint amik nekem vannak. Színes emberek, akik habzsolják az életet, sokféle dologról tudnak és sokminden érdekli őket. Addig főként a duplapiruettek kivitelezése foglalkoztatott, de egyre jobban kezdtek más dolgok érdekelni, nyitottam a világ fele. És ahogy én is érdeklődőbb lettem, a világ is egyre több dolgot tárt elém.
Ám egy idő után kezdtem jóllakni, és hiányzott a régi szerelmem, a tánc. Rövid időre még visszakanyarodtam a színpadhoz, de sok év kihagyás után már éreztem, hogy a testem nem úgy engedelmeskedik, mint régen. Ugyan lehet a közönség nem vette volna észre, de én nem akartam magammal kompromisszumot kötni. A színpadon az ember táncoljon vagy tökéletesen, vagy sehogy. Persze ha hobbiból táncolunk, az teljesen más. Akkor a saját örömünkért csináljuk, úgy ahogy az nekünk a legjobb. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a balerinák nem élvezik a táncot, de a színpadon akkor is a legjobb formánkat kell mutatni, ha az le vagyunk sérülve, betegek, vagy rosszkedvűek vagyunk. Mert a közönséget ez mind nem érdekli. Ők azért jönnek a színházba, hogy kikapcsolódjanak, jól érezzék magukat. Ám ha hobbiból táncolunk, nem kell senkinek megfelelni, csak magunknak. Akkor és ott táncolunk, ahol és amikor kedvünk tartja.
Így kerültem én kapcsolatba a rúdtánccal, ami mára már az életem részévé vált. De hogy hogyan is, azt egy következő fejezetben (vagy bejegyzésben, ahogy ezt a bloggerek mondják:)) mesélem el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése